Utolsó másfél hónapunk

 2011.01.14. 14:28

Sziasztok!

 

Az elmúlt másfél hónapban jó sok mindent történt, most ezeket írom le.

A novemberi magyar és amerikai estnél hagytam abba körülbelül. Ezek után nen sokkal, valamikor Mikulás körül a diákok szerveztek egy jótékonyság bulit valami afrikaiakért, pontosan nem tudom miért ment, de azt tudom, hogy belépős volt, volt valami fellépő banda, akik egész jó számokat nyomtak, majd az est hátralévő részében karaoke volt :) Pár emlékezetes dal között felcsendüllt a Police – Roxanne is, amire a HKban ivós játékot játszanak. Aztán szerveztek szintén a hallgatók a HKban egy Xmas Market nevű rendezvényt, ami speciális télies piaci ételekkel-italokkal körítettek. Az este része volt az, hogy a kihúzott embernek valami kis ajándékot vesz a másik, így aki részt vett a játékban, az mindenki kapott valamit. Az egyik magyar lány egy fütykös alakú szappant kapott, ami szerintem vicces, szerinte meg nem az :D Az ajándékozás után persze megint buli. Decemberben még egy arab-magyar-holland estet is összehoztunk, ahol az irakiak is, meg mi magyarok is főztünk valami jellemzőt, és közösen elfogyasztottuk. Mi csirkepörköltet csináltunk, az arabok meg valami levélbe tekert rizses húst. Igazi jó hangulatú este volt vizipipával meg mindennel. Az egyik holland gyerek kicsit becsípett, annyit beszélt aznap este, mint előtte még soha :) Nagyon sok jó hangulatú este volt! Iskolában is kezdtek alakulni a dolgok, Projektre végre megkaptuk azokat, amik kellettek: 2 Pct a feltelepített programmal. Ezek után már minden ment, mint a karikacsapás, egy hét alatt többet tudtunk haladni, mint az egész novemberben és már végre nem csak az időelb@szás ment. December közepére már az újrafogalmazott elvárásoknak eleget is tettünk, így nem sok munkánk maradt januárra. Decemberben nagyon sokan hazautaztak, akik meg túl messze laktak, pl a kanadai és az amerikai Mike, az ausztrál William, ők meg bejárták Európát. A spanyol lányoknál karácsonyoztak, és Párizsban szilvesztereztek. Mi december 15-én repültünk haza. Reptéren az apu várt, Tamással együtt utaztunk Győrbe. Még haza sem értem, már felvettük a Mónit, akivel szinte az egész otthoni időmet együtt töltöttem. Karácsony előtti rövid időre 5 vizsgát vettem fel, amiből a 4 legfontosabbat sikeresen teljesítettem is, így elégedett vagyok magammal. Sajnos a két ünnep között nem volt semmilyen vizsgaalkalom, így akkor nem tudtam vizsgázni. December így eléggé kapkodósan telt Hollandiában, sok beadandót kellett írni a HAN-ra is, meg a SZE-re is, amellett Projektezni, és tanulni arra az 5 magyar vizsgára. De sikerült! A Karácsony jól telt: saját és a Móni családjánál is egy-egy napot töltöttem. A két ünnep között sokat pihentünk és a legtöbb barátommal akkorra már találkoztam. Szilveszter is jól telt, házibulikban voltunk :D

Januárban Tamás kis Ople Corsájával jöttünk vissza Hollandiába. Az 1200km-t 16 óra alatt tettük meg, pedig csak a magyar szakaszon nem autópályán mentünk. Nem hiába, a majd 20 éves 4 sebességes kis kocsi nem ilyenre született. Mellettünk sokmilliós BMW-k fülstöltek el, de mi kitartottunk! Visszaérve a Projekt feladatra koncentráltunk, ahhoz dokumentációt készítettünk és egy csapatvideót is csináltunk. Mivel a dokumentációhoz már nem nagyon lehetett a feladatunkon sokmindent csinálni, ezért ez az időszak is már lazábban telt. HKban persze megint voltak bulik, és ha már a Corsa is itt volt, akkor miért ne ruccanjunk át vele Németországba a Ruhr-vidékre. Dortmundot, Essent és Duisburgot néztük meg.

Dortmund: szép belvárosa van, és mivel sokminden zárva volt, ezért csak a 209m magas TV-toronyba mentünk fel.

Essen: szintén a belvátosba voltunk, és ha már egyszer Essen-ben vagyunk, akkor ott is ebédeltünk és beültünk kicsit egy kávézóba is :)

Duisburg: belvárost néztük meg, majd miután elégé besötétedett, akkor néztük meg a Landschaftpark-ot. Az nem más, mint egy régi gyár színesen kivilágítva. Nagyon szép, de sajnos a fényképezőgépem nem elég jó, hogy megörökítsem a maga szépségében. Ezt élveztem a legjobban azon a napon!

Kedden volt a nagy nap: a Projekt prezentációjának napja. Szerintem egész jóra sikerült, kaptunk néhány izzasztó kérdést, de alapjában véve nem volt baj vele. Miután a másik csoport is lement megkaptuk az eredményeinket és egy közös vacsorázásra beültünk egy kínai étterembe. Magamtól sose ennék olyanokat, de ezt is kipróbáltam már, és túl is éltem :) A jó hangulatú este után a csoport egy része elment haza, de a kemény mag kitartott és a HKban tovább folytatódott az este. Előkerült a Kings Cup is, meg egy új játékot is megismertem a Moby Mike jóvoltából.

Most csütörtök van, a Petya tegnap már hazament végleg, mi most pakolunk össze, Tamás és a Gábor péntek hajnalban indulnak haza, a kis Corsa meg lesz tömve rendesen cuccokkal, és még a hátán is viszi majd hármunk biciklijét :) Én holnap átadom a lakást a Vivare-nak, majd cuccostól (illegálisan) beköltözök a Gábor szobájába vasárnapig. Vasárnap este én is végleg hazaköltözök.

UPDATE: Péntek van, mire fel tudtam ezt a blog bejedzést tenni a netre. Tegnap este egy magyar-iraki-hollnad főzős estét tartottunk :) Irakiak megint a levélbe töltött rizses húst csinálták, csak kicsit fűszeresebb lett, Bas holland palacsintát csinált nekünk (boltan vehető kikevert tésztából), mi meg darástésztával próbálkoztunk, mert ez maradt alapanyagként, de nem lett a legjobb :S Utána Tamás kivételével mentünk bulizni. Sajnos Gábor nem sokat aludt, és délig nem is lesz olyan állapotban, hogy vezethessen. Tamás ezt nem tudhatta meg, de szerintem sejtette, amikor hajnalban meglátta. Sikeresen elindultak, remélem épségben meg is érkeznek. Petya hazaért szerdán. Nemsokkal ezelőtt kiköltöztem a Karel Doormanstrat 98-ból, és beköltöztem ideiglenesen a Gábor helyére.

UPDATE2: Tamás és Gábor is rendben megérkezett Győrbe.

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bzoli.blog.hu/api/trackback/id/tr782583442

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása