Újra jelentkezek

 2010.09.16. 13:22

Sziasztok!

 

Rég nem jelentkeztem, hát most megint írok. Igazából azért nem írtam, mert a dolgok kezdenek helyreállni, sok újdonság nem igazán történik mostmár velünk. Ezt szeretem, amikor már a dolgok maguktól mennek, és nem kell aggódni semmi fölösleges hülyeség miatt. Szóval, jelen állása szerint október 1-én költözhetünk az albérletünkbe, ami 3 szobás és van internet is. Remélem nem lepusztult lakást kapunk. Ha olyan lesz, amilyennek szeretném, akkor a hozzám kilátogatókat el is tudom szálláslni (matracon hálózsákkal), nem kell szállásra költeniük :) Az angollal nem fejlődök annyira, amennyire szeretném :S Az órán elhangzottakat 80%osan értem, ez elég jó ahhoz képest, amit magamtól elvártam a harmadik héten, de mégis annyira jó lenne még többet tudni! Tananyag nem vészes, összesen 4-5 féle tárgyunk van most + a Projekt, egyikből éppen holnap vizsgázunk. Fizikai, elektronikai, és egyéb összetett rendszerek modellezését tanultuk belőle, de nem volt vészes nekem, de majd holnap vizsga után meglátjuk :) Lopott internetet is néha egész jól lehet fogni: van, amikor még videót is lehet indítani a beszélgetés mellé (Isten áldja a webkaera kitalálóját! :D:D:D:D:D:D ), de van amikor még egy weblap betöltése is nehézkes, nem hogy a beszéd. Szóval eléggé változó, nem tehetek róla :S Sajnos csak két helyen van internet az egész lakásban: az én szobámban az egyik ablaknál (dobozokból építettem magamnak oda asztalt, hogy kényelmesebben tudjam használni), és lent a nappaliban az ablaknál. Ha bármelyik ablaktól egy méterrel odébb megyünk, ott már nincsen :( Az egyetemen viszont mindenhol van, és elég gyors is :), csak nem mindent lehet, mert le van korlátozva. Képeket az alábbi linken taláhattok: http://picasaweb.google.com/tkovacs87/Apeldoorn# Apeldoornban készültek ezek a képek, ♦ahol kevesen vannak az vasárnap készült (vasárnapot mindenki a családdal tölti otthon, azért üresek a belvárosi utcák), ♦a 3. képen Mr Voortman is látható, ♦néhányon a kedvenc szobrom: "a búcsúzkodó pár" a vasutállomásnál van :), ♦ahol tömeg van, az a multkori sörfesztiválon készült, ♦az utolsó képeken meg a Voortman háza van. A ház nem nagy alapterületre, csak kb addig az ajtóig tart, amin éppen bemegyünk, de van még 2 szint, így nekünk bőven elég :)

Itt egy kép rólam, hogy még élek, és jól vagyok :D

A bejegyzés trackback címe:

https://bzoli.blog.hu/api/trackback/id/tr362300270

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tekler házaspár 2010.09.16. 19:58:53

Szia Zoli! Köszönjük, hogy megosztottad velünk a képeket :)
Jó szórakozást a hétvégére is.
süti beállítások módosítása